Magyarországra igazolt a válogatott csatár: itt folytatja Ádám Martin
A nemzeti együttesben 28-szor szerepelt és három gólt szerzett Ádám.
Mosonmagyaróváron szaporodtak el az állatok.
Nyitókép: Mosonvármegye
Az utóbbi időben megszaporodtak a Lajta és a Mosoni-Duna partján a hódpatkányok, mást néven nutriák, a helyiek pedig rászokott arra, hogy etetni kezdték az állatokat. Dr. Novák Péter állatorvos a helyi lapnak, a Mosonvármegyének elmondta, hogy az első blikkre aranyosnak tűnő állatok veszélyesek, ugyanis többféle kórokozót is terjeszthetnek,
például a veszettséget és a leptospirózist, utóbbi pedig gennyes vesegyulladást is okozhat.
A szakértő szerint a nutriák harapása a legveszélyesebb, amely akár az etetés közben, véletlenül is előfordulhat, ugyanis az éles fogak könnyen okoznak súlyos sérüléseket.